A csapat érkezésével megkezdődik a hagyományos Közép-Kolumbia túránk, de nem hagyományos módon. Az első napokban át kell írjuk a forgatókönyvet, mert semmi nem úgy van, ahogy terveztem. A Guatavita-lagúna helyett a Guacheneque paramóra jutunk el, az Ocetá paramo helyett pedig a Púlpito de San Jerónimót keressük fel. Ja, és sikerül megkóstolnunk Kolumbia legocsmányabb ételét, a jute de papát.
San Jerónimo. Így hívjak azt a kolumbiai falut, ami abban a hat hétben lesz az otthonunk, amíg Endre túrát vezetett Panamában és Kolumbiában. Korábban nem ismertem a parányi települést és az azt körülvevő hatalmas hegyek nyújtotta lehetőségeket, de a megérzéseim azt mondatták velem, hogy jó lesz itt a gyerekekkel. Aztán a kezdeti intuícióim felett az aggodalmaskodó anyai érzés kezd úrrá lenni; két kicsi gyerekkel leszek itt, és San Jerónimoról nem tudok semmit. Szerencsére az aggályaimat hamar szertefoszlatja a falu és az itt élő emberek. Csodás hat hetünk volt itt Barangóval, Zaránddal és Katával.
A pandémia előtt már utaztunk öt hónapot Barangóval; 2019-ben és 2020-ban Chile, Argentína és Kolumbia volt terítéken. Azóta gyarapodott a család, mostantól velünk tart a tízhónapos öccse, Zaránd is. A problémás határátkelések miatt kizárólag Kolumbiára koncentrálunk, annak is az északi részére. Akklimatizáció gyanánt Antioquia néhány ismertebb kisvárosát keressük fel, így jutunk el Jardínba, Jéricóba és Santa Fébe. A kiutazás nehéz volt, a helyben utazás azonban meglepően könnyen megy. Jó végre magunk mögött hagyni Európát.